Természet(l)esen Sárváron

Környezetvédelem a fenntarthatóság jegyében – Komposztálás buktatói

Rohanó világunkban, a lakossági kerti hulladékok szükséges rosszként vannak megbélyegezve. Felmerül bennünk a kérdés mit lehet kezdeni az udvarban, a kiskertben keletkezett zöld hulladékokkal?! Rosszabb esetben rögtön a kerti hulladékok és az avar égetése jut eszünkbe, esetleg a kommunális kukába rakása. A lényeg, hogy gyorsan megszabaduljunk tőle a lehető legkisebb energiabefektetéssel. A „környezettudatosabbak” szelektíven zsákban vagy összekötözve kiteszik, hogy a gyűjtőjárat keretein belül valahol messze komposztálják, újrahasznosítsák. Pedig ha van kiskerti hulladékunk, akkor van kiskertünk is! Ahol mi magunk helyben is tudnánk komposztálni! Azonkívül, hogy jogszabály is tiltja most már a kerti hulladékok égetését, fontos, hogy egyfajta belső igény és indíttatás is előmozdítsa ezt. Ebben szeretnék útmutatást, kedvcsinálót adni.

Ha komposztálunk, akkor hozzájárulunk a fenntartható hulladékgazdálkodáshoz, a biodiverzitás megőrzéséhez, és hogy prózaibb célt is említsek: Javul a talajok szerkezete, víz- és hőgazdálkodása, fokozódik a talajok mikrobiális aktivitása (talajélet), csökken az erózió, növeli a talajok tápanyag szolgáltató képességét, primer erőforrások (tőzeg) védelme és helyettesítése. Környezeti és gazdasági előnyei pedig, hogy kiskerti komposztálás során kevesebb hulladék kerül elszállításra lakossági szilárd hulladékként. Így a hulladékszállító jármű változó költségei csökkennek, a hulladéklerakó pedig a kevesebb hulladék miatt tehermentesítésre kerül.

A komposztálás ellenérvei között szokták felhozni, hogy helyigényes. A silókomposztálás helyigénye minimálisan 1 nm, ami a komposztáló tartály illetve komposztáló keret alapterülete. Másik ellenérv a komposztálás ellen az intenzív rovarélet. Fontos itt előre tisztázni, hogy a természet nem steril. Ökológiai kölcsönhatások összesége. A baktériumok, a gombák, az ízeltlábúak, a rovarok és a földigiliszták végzik el helyettünk a munkát. A biológiai sokféleség (biodiverzitás) miatt lesz a zöld hulladékunkból komposzt, mely erőforrás a növényeink számára. Táplálékul szolgálnak a megafauna képviselőinek is, és ki ne szeretné a madárdalos kiskerti környezetet? A legnagyobb ütőkártya a komposztálás ellenesek kezében a szagkibocsátás szokott lenni. Elhiszitek, ha azt mondom, hogy csak a helytelenül kialakított komposzthalmot jellemzi a rossz szagkibocsátás?

Mielőtt a gyakorlatban nekiállnánk komposztálni, a következő előkészítő lépéseket kell megtennünk. A komposztáló ládákat jó vízelvezetésű, árnyékos helyre kell helyeznünk. Fontos, hogy a kiskertben nem a komposztálás a fő attrakció. Ezért nem a kiskert központi helyére kell elhelyezni! Az intenzív rovarélet miatt, a lehető legmesszebb legyen a veteményesünktől, virágágyásunktól! Első lépésben a komposztálni kívánt alapanyagokat össze kell gyűjtenünk. Figyelnünk kell arra, hogy idegen anyagot ne tartalmazzon. Például az üveg, műanyag, fém, gumi stb. A gyorsabb lebomlás érdekében a komposztálóba kerülő anyagokat ajánlatos 5 cm-nél kisebb darabokra aprítani. Ezután következhet a komposztáló feltöltése. Fontos, hogy a komposztláda alja maga a föld legyen. Erre rétegezzük a konyhából és a kertből kikerülő különböző fajtájú szerves hulladékokat. Figyelnünk kell az optimális C (szén)/N (nitrogén) arányra, mely 25-30/1. Leegyszerűsített alapszabályként elmondható, hogy minél öregebb, barnább és fásabb egy anyag, annál több szenet, minél frissebb, lédúsabb és zöldebb, annál több nitrogént tartalmaz. Fontos odafigyelnünk a megfelelő nedvesség tartalomra, melynek 40-60 százalék közöttinek kell lennie. Ezt a gyakorlatban az úgynevezett marokpróbával folyamatosan ellenőriznünk kell. Ennek lényege, hogy a kezünkben vett komposztanyagot összenyomjuk és megfigyeljük a viselkedését. Ha a nedvesség tartalom optimális, az ujjaink között nem jön ki víz, de a komposzt összeáll. Ha túl száraz az anyag, szétesik a tenyerünkben, ha túl nedves víz folyik ki az ujjaink között.Túl száraz anyag esetén a C (szén) CO2 azaz széndioxid formában távozik a rendszerból, míg túl nedves anyag esetén a N (nitrogén) NH3 azaz ammónia formában távozik. Az ammónia miatt lesz a komposzthalomnak rossz szagkibocsátása!A komposztálási folyamatokban résztvevő aerob mikroorganizmusoknak nagy mennyiségű oxigénre van szüksége. Ez azt jelenti, hogy az alapanyagoknak olyan lazán kell állnia, annyi strukturáló anyagot kell tartalmaznia, hogy a levegő áramlás folyamatos legyen a prizma peremétől a magzónáig. Ilyen jó strukturáló alapanyagok a szalma és a fanyesedék. Fontos a komposzthalom folyamatos mozgatása és keverése is. Kiskerti körülmények között legalább 1 év szükséges a komposztálás végbemeneteléhez.

Ne feledjük: nincs szükségünk az égetésre, elég, ha komposztálunk! Zöld javaink kincset érnek!

Czibók Tamás